Az Egyiptomi Birodalomban időszámításunk előtt háromezer körül jelentek meg az első olyan elvek, amelyek még napjaink jogrendszerében is megtalálhatóak. Az ókorban ezek az elvek még összekeveredtek a vallási elemekkel és tradíciókkal, Maat istennő volt a jog őre, az ókori egyiptomi jog az ő tézisein alapult. Időszámításunk előtt 1760 körül Hammurapi a babilóniai jog alaptéziseit egy kőtáblába vésette és a piactérre állította ki, amit Hammurapi törvényoszlopának nevezünk. Az ókori zsidó állam jogrendszere az Ótestamentumra és a Tórára épült, amit magatartás-szabályozó gyűjteményként értelmezhetünk elsősorban. Az ókori Görög városállamokban a filozófia mezején jelent meg a jog. Az ókor legfejlettebb jogrendszerét a rómaiak dolgozták ki. Rómában önálló jogtudomány, jogi iskolák jelentek meg, a római jog napjaink jogrendszerében is meghatározó. A modern jognak a római jog az alapja.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2017-ben, összesen 16 489 közlekedési baleset történt, amiből 575 baleset halálos kimenetelű volt, súlyos sérüléssel járó 4896. Budapesten a III. kerületben található meg a Közlekedési balesetek áldozatainak emlékműve.
1672 körül egy kínai jezsuita misszió egyik tagja, Ferdinand Verbiest épített egy különleges szerkezetet, ami 65 cm hosszú volt és egy gőzerővel hajtott közlekedő alkalmatosságként funkcionált. Ez az első feljegyzés amit a régészek a legkorábbi automobilról találtak, a szerkezet azonban sem vezetőt sem utast nem volt még képes szállítani.
A kilencvenes években, amikor a mobiltelefon még státusszimbólumnak számított egy apa kétségbeesetten mesélte, hogy amikor a lánya beleejtette a mobiltelefonját az angol toalett kagylójába, nem tudott más tenni, mint elkezdett pszichológusokat kérdezgetni, hogy vajon mi baja lehet a lányának, hogy ilyen különleges és furcsa dolgokat művel. Amikor a fenti eset az apával is előfordult, akkor állt le a pszichológus kereséssel.
Magyarországon jelentős az orvoshiány, több száz háziorvosi praxis betöltetlen. Nagyon sok orvos a nyugdíjkorhatár előtt áll és nincsen megfelelő utánpótlás. Nem csak a háziorvosi praxisoknál élő ez a probléma, az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatai szerint 12 kórházban nagy problémát jelent az orvoshiány. Az internetes hírportálokon számtalan olyan hírt lehet olvasni, hogy orvoshiány miatt bezárják az intézményeket.