Egészségbiztosítás!

Ne játssz az egészségeddel!

Baleset biztosítás

2018. június 28. 15:08 - egeszsegbiztositasok

cikk004.jpg

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2017-ben, összesen 16 489 közlekedési baleset történt, amiből 575 baleset halálos kimenetelű volt, súlyos sérüléssel járó 4896. Budapesten a III. kerületben található meg a Közlekedési balesetek áldozatainak emlékműve.

cikk004-02.jpg

Az emlékművet 1996-ban Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel. A szobor tövében egy összetört személygépkocsi látható, felette jobb mutatóujjával felfelé mutató lebegő angyal alak mementóként figyelmeztet a közlekedési balesetben elhunytak emlékére. Balesetnek egy olyan szokatlan és váratlan, nem szándékos eseményt nevezünk, ami adott helyen és adott időben úgy következik be, hogy annak nem volt sem nyilvánvaló sem tervezett oka. A baleset definíciójából adódóan nem tudunk felkészülni rá, csak legjobb esetben elkerülni. Amikor balesetet szenvedünk és súlyosabb sérüléseink miatt nem tudunk a napi problémáinkkal foglalkozni, számos olyan probléma szakad a nyakunkba, amik azelőtt ismeretlenek voltak számunkra. Nem tudunk dolgozni, pénzkereső tevékenységet folytatni. Nem tudunk részt venni a megbeszélt találkozókon, nem tudunk a gyerekekért menni az iskolába, de lehet, hogy a kórházi ellátásért, esetleges orvosi beavatkozásokért is fizetnünk kell.

 

Sokan vannak, akik egy nagyobb, előre nem látott tragédia esetén felmerülő költségeket csak kölcsönökből lennének képesek fizetni. Ahhoz, hogy biztonságban érezhessünk magunkat egy nem várt krízis helyzetben szükséges, hogy rendelkezzünk megfelelő baleset biztosítással.

 

A Generali baleset biztosítása nagy segítség lehet a gyógyulásban, hiszen egy nagyobb összeghez jutunk abban az esetben, ha bármilyen baleset történik velünk, a legnagyobb tragédia esetén pedig támogatást nyújt a családunk számára. A Generali baleset biztosítása az alábbi esetekben nyújt biztonsági szolgáltatásokat:

 

  • balesetből adódó halál

  • balesetből adódó rokkantság

  • csonttörés

  • baleseti kórházi napi térítés az első naptól

  • baleseti műtéti térítés

  • égési sérülés

  • baleseti keresőképtelenség esetén napi térítés

  • közlekedési baleseti halál

  • közlekedési baleset miatt bekövetkezett maradandó egészségkárosodás

  • baleseti költségtérítés

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegbiztositasok.blog.hu/api/trackback/id/tr7614079963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása